A szeretet illata | Novella #1

Íme pár sornyi agymenés, ami az egyik lehangolóan magányos korszakom gyártmánya.

Vigyázat: Szerelem, Szomorúság, Melankólia!

A szeretet illata

Friss illat járta át az egész falucska, minden rejtett zugát. A hajnali párás levegő beférkőzött a hét ajtó mögé zárt szobába is. Lara még a korai kelés ellenére is tele volt energiával, amit még ő maga is furcsának vélt. Kilépett az aprócska faház parányi verandájára, ahol már várta a harmatos fűtől ázott kis edzőcipő. Még tizenhét éves korában hagyta itt, de akárhányszor visszahozta a sorsa szárnya, ezt a lábbelit preferálta, az összes régi cipő közül. A lazacszínű dorkó mellett, otthonias ruházata egyszerre, sportos futóvá tette. Ennek fényében gyerekbőrébe bújva, gyors futásba kezdett, amilyen gyorsan csak tudott. Végig cikázott a nedves fűvel borított dombon, egészen a fenyves melletti, hatalmas diófáig. A mámoros loholás után, lihegve állt meg a sövény lepte növény előtt. Közelebb lépve, az ágakon keresztül a törzsig sétált, ahol jó megmarkolta az alsó ágat. A lábát megtámasztotta a bokor közepén, majd felhúzta magát, egészen a fa közepéig, ahol egy kis kunyhó volt építve. Bebújt az apró deszkák közé, ahol egy kis szék várta. Az ázott bőrborítású ülőke majdnem összerogyott, Lara súlya alatt, de végül épségben elbírta. A lány körbenézve kis posztereket látott, amikre ruhák, és álmok voltak festve. A régi emlékek szinte szíven ütötték az idegent, aki visszatért hozzájuk. A múlt jelenéből felriadva Lara megremegett, majd benyúlt az orra előtt lévő fiókba, amiből egy kis üvegcsét húzott ki. A benne lévő rózsaszín folyadék oly sok, be nem teljesült kívánságot hordozott, hogy Lara hirtelen a kisasztalra borult, hogy átgondolja, mi is ez a kis flaska.

  - Annyit dolgoztam ezzel a kis parfümmel, hogy az esküvőmön ezt az illatot érezhessem. – motyogta az arcát a karjaiba temetve.

Forró nyári délután volt, pár órával azután, hogy A kis Laurának az édesanyja elmesélte az esküvőjét. Minden apró részlettel, a főétel ízétől a tanú cipőmárkájáig. Ezek után szinte egyértelmű volt, mivel tölti majd a délutánját a hétéves kislány. Neki indult biciklivel a falu kisboltjába, ahonnan egy üres füzetet, és egy apró üvegcsét vett. A visszautat még gyorsabban tette, egészen az öreg diófáig, ahol a kisházában el is kezdte a tervezgetést. Egy hatalmas kőkastély virágkertes udvarán, a szürke kavicsok között vonul a futórózsás oltárhoz, egy fehér királylányos ruhában, a szőke, kék szemű hercegéhez. Az emberek körbeállják, majd a rózsaszirmos téren megtapsolják, ahogy érzéki csókot vált kedvesével. Minden részletet elképzelt magában, a legapróbb dolgokig. A hajában egy sárga rózsafüzér lesz, és mezítláb sétálgat. Ezek voltak egy kicsi lány nagy álmai.

Az elképzelt egybekelés annyira elvonta minden kötődését a jelentől, hogy elbóbiskolt.

Ahogy észbe kapott, felugrott, és be is verte a fejét a fölötte lévő poros deszkába. Kinézett a kunyhó apró ablakán, és megpillantotta a csillogó fényben táncoló napot. Mosolyogva fogadta a reggeli fény meleg érkezését. Kimászott a zugból, és leugrott a földre. A dombot borító növények megszáradtak, és a hajnali köd is elszállt.

Lara lassan visszasétált a faházig, a buja növényeken keresztül. Fellépett a fenyőből készült verandára, és be is lépett a földháton fekvő viskóba. A falon látszódtak a szögek, és a földön egy hatalmas szőnyeg feküdt.

  - Merre jártál? Még csak nyolc óra – hangzott a kis kalyiba konyhájából, egy parányi magas hang.

  - Csak sétáltam egyet – jött a válasz.

Ahhoz képest, hogy egy leánybúcsú utáni reggel volt, a környék csendes, a két nővér pedig kellőképpen kipihent volt.

  - Hoztam valamit – folytatta a kóbor húg, és közelebb lépett ébredező testvéréhez. – Ez az a parfüm, amit még régen csináltam.

  - Azta… Emlékszem rá – csodálkozott.

  - Tessék, te vagy a menyasszony! – Adta át Lara a gyermeki álmait.

VÉGE